Lovas programok

Az aktív balatoni pihenés lehetőségét kínálják a Kocsi Csárda lovas szolgáltatásai, ahol a kezdők oktatásától a gyakorlott lovasok túralovaglásáig széles skáláról választhatnak az érdeklődők.

Természetesen azokra is gondolnak, akik szeretnek az állatok közelében lenni, de inkább távolabbról csodálják a lovak fantasztikus képességeit – őket kocsikázásra, lovasbemutatókra invitálják. A különböző lovas programokat gasztronómiai élvezetekkel és folklór műsorral színesítik. A csillagtúra és a somogyi dombság túra napjainak száma igény szerint változtatható.

A túrák pontos leírása

Csillagtúra

Vegyen részt különleges csillagtúránkon, melynek során kalandokkal teli élményekben lesz része. A túrák minden nap a szállástól indulnak, és ott is fejeződnek be. Lovas vendégeinket a Balaton déli partjának egyik legszebb üdülőcentrumában szállásoljuk el. A Galopp Lovas Üdülőfalu múlt századi stílusban épült parasztházakból áll. Kisházanként – 12 db – 4-5 főt tudunk elhelyezni.

Program

1. nap: Érkezés a déli órákban Zamárdi-felsőre, a Galopp Lovas Üdülőfaluba. A lovak kiosztása. Próbalovaglás. Vacsora a csárdában.
2. nap: Reggeli után felkészülés az első lovastúrára, amelynek során a Somogyi-dombság csodálatos látványában gyönyörködhetnek. A mai lovaskirándulás egy piknikkel van egybekötve, a természet lágy ölén. Vacsora a Kocsi Csárdában.
30 km lovaglás.
3. nap: Reggeli. Mai túránk Alirét-Daránypusztára vezet el. Ebéd egy hangulatos étteremben. Vacsora az üdülőfaluban. 40 km lovaglás.
4. nap: Egy közös reggeli után indul a harmadik túra, amelynek célpontja Nagyberény, ahol az Oázis Panzió termálfürdőjének gyógyító hatását élvezhetik. Vacsora a csárdában. 40 km lovaglás.
5. nap: Reggeli. A túra Lulla irányában folytatódik, útközben ebéd egy romantikus borpincében. Ebéd után borkóstolóra hivatalosak a vendégek. A délutáni órákban érkezés a Galopp Lovas Üdülőfaluba. Este folklórprogramos búcsúvacsora a Kocsi Csárdában. 25 km lovaglás.
6. nap: Reggeli. Távozás.

A program időpontja: Március, Április, Május, Június, Szeptember, Október, November.
Minimum létszám: 4 fő
Maximum létszám: 20 fő

Többnapos vándortúra a Somogyi-dombságban

Ismerje meg a Somogyi-dombság tájainak szépségét többnapos lovastúráink keretében! A túrák induló és befejező állomása a Galopp Lovas Üdülőfalu, Zamárdi-felsőn. 8 napos túránk programja a következő.

Program

1. nap: Érkezés a déli órákban Zamárdi-felsőre, a Galopp Lovas Üdülőfaluba. Üdvözlőitallal egybekötött tájékoztató a túra menetéről. Vacsora. Szállás az üdülőfaluban.
2. nap: Reggeli. A lovak kiválasztása. Ebéd. Próbalovaglás. Vacsora. Szállás az üdülőfaluban.
3. nap: Reggeli után felkészülés az első lovastúrára, amely Andocsra vezet. Délben piknik Pusztaszemes határában. Vacsora és szállás Andocson. 35-40 km lovaglás.
4. nap: Egy laktató közös reggeli után kezdetét veszi a második túra. Piknik Tabon egy szép parkban. Estére elérjük Lullát, szállás parasztházakban. 30 km lovaglás.
5. nap: Reggeli után a lovasok ismét útra kelnek. Ebédre egy hangulatos borpincéhez érkeznek, ahol bográcsban, nyílt tűzön főzik meg az ebédet. Estére ismét visszatérnek Lullára. 15 km lovaglás.
6. nap: A reggeli után folytatódik a lovaskalandok sora. A mai túra Nagyberénybe vezet, ahol az Oázis Panzió termálfürdőjének gyógyhatását élvezhetik vendégeink. Ebéd egy borpincében, vacsora és szállás az Oázis Panzióban. 25 km lovaglás.
7. nap: Reggeli után a túra utolsó szakasza Törekin keresztül vezet haza, ahol ebédre Anci Néni Vendéglője várja vendégeinket. Érkezés lóháton az üdülőfaluba. Este ünnepélyes vacsora a Kocsi Csárdában. Szállás az üdülőfaluban. 30 km lovaglás.
8. nap: Reggeli. Távozás.

A program igény szerint 3 – 4 – 5 – 6 – 7 napos változatban is igénybe vehető. Lehetőség nyílik arra is, hogy vendégeink nomád körülmények között sátrakban töltsék el az éjszakákat.
A program időpontja: Március, Április, Május, Június, Szeptember, Október, November.

Vadászlovaglás

A Galopp Lovas Üdülőfalu őszi programjai közül a vadászlovaglást elsősorban természet- és sportkedvelő vendégeinek ajánlja. A pálya bejárása lóháton és kocsin egyaránt maradandó élményt nyújt. A résztvevők a “róka” vezetésével kb. 30 kilométert tesznek meg 60 – 80 cm-es természetes akadályok leküzdése közben.

Program

1. nap: Pénteken a délutáni órákban. Szállás a lovas üdülőfalu parasztházaiban. Próbalovaglás, tájékoztatás, a program megbeszélése. Este vacsora a Kocsi Csárdában.
2. nap: Rókavadászat

  • 8.30 Reggeli.
  • 10.00 Köszöntő, a kürtös elindítja a vadászokat.
  • 1. etap: kb. 1 óra lovaglás után pihenő és piknik.
  • 2. etap: kb. 2 óra lovaglás után pihenő. A pihenő ideje alatt a szabadban szolgálják fel az ebédet.
  • 3. etap: Hallali. A célbaérkezés után a vadászat lefújása.
  • 20.00 Vadászvacsora, az új róka dicsérete, a vadászbíróság ítélethozatala.

3. nap: Vasárnap reggeli, majd elutazás a délelőtti órákban.

Menü ajánlat

Üdvözlőital: 0,5 dl barackpálinka.
I. piknik: szalámis falatok, zsíros kenyér, hagyma, gyümölcs, sör, bor, üdítő.
II. piknik (ebéd): gulyásleves , hidegtál, sütemény, gyümölcstál, sör, bor, üdítő.
Hallali: 2 dl pezsgő.
Vadászvacsora: aperitif, csikósleves, vadsült szósszal, krokettel, csokoládétorta, 2 dl bor.

A program időpontja: Szeptember, Október, November.

Lovas piknik

Ha van kedve egy csodálatos délutánt eltölteni a természetben egy pazar étkezéssel egybekötve, vegyen részt lovas piknikünkön!

Program időtartama kb. 5 óra. A program a Kocsi Csárdától indul, vendégeink lóháton , illetve lovaskocsival közelíthetik meg a Töreki tó partját, ahol az ízletes hidegtálunkból és hűsítő italainkból mindenki bőséggel fogyaszthat. Aki lovát meg szeretné úsztatni, annak a tóban erre lehetőség nyílik. Időben elkészül az ínycsiklandozó parázson sült rablóhús, melynek elfogyasztásakor ízelítőt kaphatunk a 19. században élt betyárok étkeiből. Kis ejtőzés után vendégeink visszaindulnak a Kocsi Csárdához.

Minimum létszám: 10 fő
Maximum létszám: 20 fő

Elérhetőség

Cím: 8621 Zamárdi, Siófoki u. (Kocsi Csárda)
Mobil: +36 70/ 930-0259 vagy +36 70/ 930-0256 vagy +36 30/ 228-2821