20 éves a Zamárdi Baráti Kör

Alapítás éve: 1993
Taglétszám: 121 fő
Levelezési cím: 8621 Zamárdi, Szabadság tér 4.

A Zamárdi Baráti Kört húsz évvel ezelőtt, 1993-ban alakította meg néhány lelkes, már régen Zamárdin nyaraló és ingatlannal rendelkező család abból a célból, hogy közös összefogással tegyenek valamit az üdülőtelep rendjéért, a terület folyamatos fejlesztéséért és jellegének megőrzéséért. A társaság utódja a korábbi Zamárdi Fürdőegyesületnek, mely sokat tett Zamárdi fejlődése érdekében.

Zamárdi üdülőtelep története 1918-tól, a fürdőtelep parcellázásának megkezdésétől mai napig folyamatosan „íródik”. Amíg a környéken „városias” nyaralótelepek fejlődtek, addig Zamárdi eddig sikeresen megőrizte családias, „tisztviselőtelep” jellegű képét, ahol a csendes, családias üdülők mellett hosszú, fövenyes szabad strand terült el, ahol a családok és gyermekek a legjobb körülmények mellett tudták eltölteni nyári vakációjukat.

Civil szervezetünk tagtoborzó tevékenysége eredményeként jelenleg már 130 nyilvántartott taggal rendelkezik, akik a város és az üdülőtelep területén élő állandó lakosok vagy csak szezonban nyaralnak itt, de ingatlannal rendelkeznek. A tagságot erősíti illetve támogatja több társas vállalkozás is. Szívesen várjuk a helyi vállalkozókat is, hogy tagként erősítsék szervezetünket. Az egyesület céljai közé sorolta Zamárdi természeti és kulturális örökségének védelmét, kiemelten a Balaton és parti övezetének tájjellegű megőrzését, az itt élő és rendszeresen itt nyaraló lakosság érdekvédelmét.

A turizmus intenzív növekedése mellett újabb feladatok is jelentkeztek, ezek megoldásaként az egyesület részt vesz a területét érintő sportrendezvények, vízisportok és egyéb szabadidős tevékenység szervezésében is. Sikerként könyvelhető el a vitorláztatás népszerűsítése a gyermekek körében megbízható szakemberek irányításával Új feladatként különös figyelmet szentel a Baráti Kör a természet védelme, az ökológiai szempontok érvényesítése területén, mert a várossá válás, gyors fejlődés érdekében ezek a szempontok kezdenek háttérbe szorulni.

Szervezetünk fontos feladata a parti területek és a Balaton megóvása az urbanizáció káros következményeitől. A szervezet vezetősége az Önkormányzat illetékeseivel és megfelelő szakemberekkel együtt minden év tavaszán bejárják a teljes parti területet és javaslatot tesznek a tél okozta károk felszámolására ill. a tavaszi teendők kijelölésére.

Civil szervezetünk aktívan részt vesz a város kulturális munkájában is. Városunk büszkesége a Plébániatemplom 2010-ben felszentelt francia barokk orgonája, amely mint páratlan hangszer-különlegesség hitelesen tolmácsolja a korabeli francia és német zenei stílusokat. Kiváló és méltán híres orgonaművészek és kamarazenészek tartanak nyaranta koncerteket a templomban. Ezeket a hangversenyeket stúdió színvonalon felvesszük és az elhangzott művekből válogatva a Baráti Kör évente CD-t készít. Ezekről társaságunk megújult honlapja teljes körű tájékoztatást ad.

Szervezetünk kommunikációját segíti a megújult, önálló honlapunk. Itt állandó tájékoztatást adunk a városi szervezetek mindenkit érintő döntéseiről és itt indítjuk el a tagok és az érdeklődők részére az. un. KISOKOS szolgáltatást is. A honlapot folyamatosan aktualizáljuk, megnyitjuk, így mindenki írhat bele közérdekű, érdekes dolgokról.

A Baráti Kör vezetősége jelenleg 1 fő elnök és 6 fő vezetőségi tag.

Feladata a területről érkező észrevételeket, javaslatokat összegyűjtése és beterjesztése az Önkormányzat felé illetve tájékoztatja tagjait az önkormányzat munkájáról, döntéseiről és terveiről. Részt vesz a város bizottsági és testületi ülésein, véleményezési joggal. Összhangot igyekszik teremteni a turizmus által támasztott, folyamatosan változó igények és a családi nyaralótelep hagyományt tisztelők érdekei között. A vezetőség a tagsággal folyamatos kapcsolatot tart, személyes találkozások, közgyűlések szervezése, rendezvények és a Zamárdi Hírmondó útján. Az egyesület nyitott minden területét érintő kérdés, probléma és felvetéssel kapcsolatosan, elnökségi tagjai folyamatosan elérhetők és továbbítják, vagy lehetőségeik szerint megoldják a felvetett problémákat. A szervezet tagdíjbevételekből, adományokból tartja fenn magát, főállású alkalmazottja nincs, tagjai díjazás nélkül látják el érdekvédelmi és környezetvédelmi feladataikat. Partnerei céljainak megvalósításában elsősorban Zamárdi város önkormányzata, a területen működő civil szervezetek. A Zamárdi Baráti Kör ezúton is várja azon, Zamárdit szerető és érte tenni akaró emberek jelentkezését, akik szívesen lépnének be az egyesületbe a fenti célok elérése érdekében.